Kaja, pia: A Fészek galériáján álldogált két kedves néni egy kis asztal mögött, és meglepődtem, hogy már rögtön lehetett kajálni. Fehér és vörös bor volt műanyagpohárból, a vörös kicsit jobb, házias jellegű. Pogácsából három fajta, sima sajtos, egy kicsit hullaszínű ízetlen és egy nagyon megküldött tepertős, jó sok zsírral. Fiatal korukban nem lehettek rosszak, de már nem voltak mai gyerekek sajnos. Ja, meg sajtos rúd, de már az is több párát szívott magába a kelleténél. Innovációnak éreztem a kis fogpiszkálókkal kirakott olajbogyókat, de a tepertős után már nem bírtam enni. (2/5)Társaság: Kezdéskor csak néhányan lézengtek, aztán hirtelen teljesen megtelt a hely, főleg a galéria. Mindenféle azonosítatlan műkedvelő cirkulált, de leginkább egy öregúrra emlékszem, aki bosszúsan szuszogva huppant le egy haldokló fotelba, lecsapott az asztalra néhány sajtos rudat, majd azon méltatlankodott, hogy őt harmincöt éve vette fel a klubba valami Pali bácsi, aztán mégis azt mondták neki, hogy nem kap bort mégegyszer. Skandallum, de szerintem csak taktika kérdése az egész, nekem sikerült. Mosolyogni kell. (2/5)
Beszéd: Már javában tömtem magamba a pogácsákat amikor valaki megkérdezte, hogy mikor lesz a beszéd, és mondták, hogy minek az, rajta van a szöveg a meghívón. Egyrész örültem, hátha megúsztam egy rossz beszédet, de mivel a meghívót nem láttam, így fogalmam sincs mi volt ez az egész. (-)
Hely: Egyszer már voltam itt a Fészekben, nagyon szép lehetett hajdanaán, a daliás időkben, amikor még megbecsülték az igazi művészeket. Most inkább szakadt, adhatna nekik valami mecénás néhány millát felújításra, vagy odaadhatnák a fiataloknak, hogy fessék ki szépen. Persze megvan a hangulata, de úgy érzem ezt csak ötven év felett tudnám igazán érezni. (2/5)
Egyéb: Ötvös Zoltán szép színes képeket fest, jó nagyokat, amiken vannak fák, tuják, kék égen felhők és perspektivikus házak. Kicsit rajzórás volt az egész, ha jobban ráfeküdtem volna vízfestékre, most minden más lenne. (1/5)
Kaja, pia: Amikor megérkeztem, csak néhány fincsi sós-sajtos nyomoronc rudacska hevert a bejárat mellett, és amikor láttam mennyien vannak lent, akkor le is mondtam a zabálásról. Aztán a beszéd vége előtt menekülőre fogtam, és fent mintha a Paradicsomba léptem volna. A rudacskák mellett borok nőttek ki az asztallapból, egy nagyon kedves hölgy pedig kis kenyérke szendvicseket gondozott szerető érzelmekkel. Tojáskrémeset ettem, az csodálatos volt, a többit egy bunkó öltönyös brókerféleség és néhány nyugdíjas miatt kihagytam. És még nem volt vége, kifelé a kezembe kapaszkodott néhány hihetetlen finom hájas pogácsa. A bor sajnos hamar elfogyott, de lehet, hogy csak kevés volt a hostess. (4/5)
Kaja, pia: A korán lerabolható asztalkán színes gyümölcslé, túl kicsinyre szaggatott, így csúcsosra kelt, nagyon sós bolti pogácsa, tisztességesen megtöltött borospoharak, meg talán víz. A vörösbor nem volt rossz, de valami jó lengyel pogácsa, és igazi lengyel szokás szerint egy hektoliter vodka jól jött volna. (2/5)
Hely: A Lengyel Intézet nagyon jó helyen van, és a hasában működik a Mű-vész pince. Egy nagy fehér terem, amit szépen látni esténként az utcáról is, és nincs a közepén egy nagy kanapé, ez pedig eltökélt művészetpártiságot sugall. (3/5)
Kaja, pia: A dugóhúzás az általános és hangos módon (térd közé szorítva kitépni) történt, amiből a szokásos nyáladzós reflex következett. A másfél literes szekszárdi házi veres keveset szellőzött, de ez tulajdonképpen egy cseppet sem módosított nem túl finom voltán. A fogyasztást egy normál üveg szőke, és egy újabb piros maximalizálta, se kaja, se ivólé, se semmi. (1/5)
Kaja, pia: Azok a csudálatos Daubner pogácsából újratöltekező hegyormok! A választékot a gauda sajtos és tökmagos tengelyről borzolni lehetne kis krumplissal, az is tökjó. A szilvás papucs új szereplőként sikerrel debütált. Úgy szerettem volna megszöktetni párat, a Roham magazint be is göngyölgettem csúszdaként a táskámba, de végül annyira teliettem magam, hogy a gyomromban pogácsa-futóhomok képződött. Piros borból kevéske volt, de igény szerint fel lehetett ütni a dézsákban hűsölgő kólák, spriteok, meg fanták egyikével. (4/5)
Beszéd: A képregénygyűjtő úr mesélt a képregénygyűjtésről kellemes anekdotahangulatban. Egészen érdekes volt, megfelelő hosszal és orgánummal. A lényeg, hogy az ecserin megvesszuk százasért, aztán egymilláért elaukciózzuk. (4/5)
Kaja, pia: Ezért járunk ide: a megbízható jó minőségért, és a mennyiségért. Sok borpukkanás, meg koccintgatás, főleg, ha ilyen kevesen vannak, mint most. A spenótos Fornettit fel lehet venni állandóra, elég sós ahhoz hogy egészen bepiáljak, a pogácsa viszont most nem volt az igazi. A bikavérről eddig azt hittem, hogy szar bor, de ez meglepően finom volt. (4/5)
Hely: Már kb mindent leírtam a CC-ről amit lehetett, de azért jut mostanra is. Újszerű érzést kölcsönöz a padló mentén húzott fényes fekete csík, örülök, hogy nem hagyják sárgulni a pincét. A terem szélén fekvő csapóajtót takaró gipszkarton lap viszont parás Indiana Jones környezetet teremtett, senki sem tudta hány méteres mélységbe szakadhat be, aztán amikor repedezni kezdett, már nem is akarta megtudni senki. És közel van a Vittula. (4/5)
Kaja, pia: Sós porradírkák valami csillogó mázra tapasztott köménymagos tetővel, habzsákból kinyomott zsemleszínű porturbánok, víz, 5%-os ivólék, valamint 3 üveg félédes pezsgő. Ennek hogy-hogy nem, nem volt májkrém íze. Az asztalhoz alig lehetett odaférni, és a vendégekre bízták a pezsidurrantást. A javakat előrelátóan a beszéd végéig félfamentes rajzlapokkal fedték le. (1/5)
Hely: Mocskosul túlfűtött, jól világított, csurig pakolt galéria, vitrinnel lezárt hátsó irodával. Jobban mehet a szekér, mint a fiatal képzőművészeknek, bár ezek az iparművészek nem is voltak olyan fiatalok. A Bajcsyn errefelé hibernálódott Vasedény boltok, nyerőgéppel felpakolt sörözők vannak, de közlekedésileg megjárja. (3/5)
