Kaja, pia: Ezért járunk ide: a megbízható jó minőségért, és a mennyiségért. Sok borpukkanás, meg koccintgatás, főleg, ha ilyen kevesen vannak, mint most. A spenótos Fornettit fel lehet venni állandóra, elég sós ahhoz hogy egészen bepiáljak, a pogácsa viszont most nem volt az igazi. A bikavérről eddig azt hittem, hogy szar bor, de ez meglepően finom volt. (4/5)Társaság: Meglepően kevesen voltak, úgy tűnik a galéria színvonala mellett többet nyom a latba, ha van egy jól mozgósítható sáskahadunk is. A nénik valahol máshol jártak, hiányoztak is nagyon. Volt viszont egy jólsikerült Pete Doherty hasonmás, aki kellemes rock'n'rollos felhangokat csempészett a levegőbe. (3/5)
Beszéd: Jaj, jaj. Már többször mondtam, de most mégegyszer: ha már mindenképpen művészettörténészt akar valaki a megnyitójára, akkor nagyon körültekintően kell eljárni. A hölgy felolvasta a katalógusba írt előszavát, de azt is idegesen és élvezhetetlenül. Tovább bővült a sikolyra késztető, kerülendő szavak listája is, úgy mint: időkapszula, archetípus, interpretál, individum. Objekt nem volt szerencsére. (1/5)
Hely: Már kb mindent leírtam a CC-ről amit lehetett, de azért jut mostanra is. Újszerű érzést kölcsönöz a padló mentén húzott fényes fekete csík, örülök, hogy nem hagyják sárgulni a pincét. A terem szélén fekvő csapóajtót takaró gipszkarton lap viszont parás Indiana Jones környezetet teremtett, senki sem tudta hány méteres mélységbe szakadhat be, aztán amikor repedezni kezdett, már nem is akarta megtudni senki. És közel van a Vittula. (4/5)Egyéb: Ferencz S. Apor kiállítása az egyik legjobb volt amit idén láttunk, sajnálhatja aki nem nézi meg. Ő a csíkszeredai Terry Gilliam, a régi fotókat remek ízléssel küldi szét, és a technikai megvalósítás is ötös. Szép homokfúvott üveg, csillogó feketék és porhanyós minimál csíkrajzok. Talán animációban is gondolkodnia kellene, ha eddig nem tette volna. (5/5)
