Kaja, pia: Igazi bőségasztal fogadta a tömeget a Holdudvarban, kétféle finom pogácsa (gyanúsan hasonló, mint a múltkor a kArtonban), jófajta vörös és fehérbor üvegpohárból, sőt, még kisüveges Becks is volt. Az egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy nem volt utánpótlás, hihetetlen gyorsan lerabolták az egészet, aztán a pincér szépen összepakolt és vége volt a bulinak. Ezt így nem szabad, kénytelen voltam egy sváb kolbászkával enyhíteni a csalódottságomat. (3/5)

Társaság: Válogatott művészelitista családos társaság jött össze, kiegészülve a Margitsziget jólöltözött közönségével. Sokan most tették meg első lépéseiket a sáskalét rögös útján, ezért a tumultusban ügyesen tudtam maximalizálni bor és pogácsakészleteimet. (3/5)

Beszéd: Az elején alig-alig hallottunk valamit, szűnni nem akaró alapzajt próbált átharsogni a Holdudvar művészeti vezetője, aztán egy közepesen hosszú szöveg jött arról, hogyan próbálják a reneszánsz évbe betuszkolni a művészet modern formáit. Ha Da Vinci élne, biztosan iphone-nal videózna a youtube-ra, persze. (3/5)

Hely: A Margitsziget nagyon szép hely, ritkán járok ide, de így tavasszal egészen arborétumszerűen kellemes, leszámítva, hogy mindent beborít a vattacukor és a sültkolbász zsírpermete. A Holdudvar is fasza, menő helynek tűnik, jó lenne ide több megnyitóra járni, ha megtanulják mennyi pogácsát kell venni. (4/5)

Egyéb: Érdekes volt, hogy a művészek néhol saját bullshitet írtak arról, hogyan lehet a reneszánsz felé tuszkolni a kiállított munkákat, de az állami támogatás indoklásán kívül nekem ez nem mondott semmit. A videókból a lebegő függönyös, moirésra kíváncsi lettem volna, de annyira halk volt a fülhallgatóban is, hogy lehetetlen volt együtt befogadni a képet és a zenét. A függesztett plexin táncoló meztelen robotok viccesek voltak, a gyerekek odáig voltak érte, és nem kellett őket pszichológushoz sem vinni, pedig arra számítottam először. Azt viszont nem tudom ezt az oldalt ismerték-e az alkotók. (3/5)