Kaja, pia: A korán lerabolható asztalkán színes gyümölcslé, túl kicsinyre szaggatott, így csúcsosra kelt, nagyon sós bolti pogácsa, tisztességesen megtöltött borospoharak, meg talán víz. A vörösbor nem volt rossz, de valami jó lengyel pogácsa, és igazi lengyel szokás szerint egy hektoliter vodka jól jött volna. (2/5)Társaság: Visszafogott, állsimogatós multinacionális társaság volt, meg egy rakás rohangáló gyerek, néhány magyar művész cirkulált még körben, aztán annyi. (2/5)
Beszéd: A kellemes lengyel akcentusú bevezetés után egy közepesen érdekes, de legalább rövid felolvasós beszéd volt, ami nem sokat mondott, arra főleg nem sikerült rávilágítani, hogy hol is van itt a párbeszéd vagy a kooperáció a két művész között. Viszont vezeték nélküli mikrofonnal hangosítottak egy Ken Rose márkájú gitárkombón, úgyhogy legközelebb "lengyel popslágerek magyarul" karaokéshowt javaslok a megnyitó helyett. (2/5)
Hely: A Lengyel Intézet nagyon jó helyen van, és a hasában működik a Mű-vész pince. Egy nagy fehér terem, amit szépen látni esténként az utcáról is, és nincs a közepén egy nagy kanapé, ez pedig eltökélt művészetpártiságot sugall. (3/5)Egyéb: Monokróm és unalmas ez a párbeszéd. Gál András egyszínű képeket fest, az egyiket mintha egy régi mustársárga lépcsőházfalból emelte volna ki. Krzysztof Gliszczynski utólag rákarcolt képeket és lábszárfelhasogatós üveghasábokat tölt meg homokkal, kaviccsal és egzotikus nevű más anyagokkal. Pedig láttunk itt már a múltkor remek, ágyonfekvő pucér gyereklányos nyomatot, vagy mit. (0/5)
