Kaja, pia: Ezért mentünk. Szaftos, oldalra forrt krumplis, és kicsit száraz de bőséges töpörtyűs pogáncsák, nagyranőtt felejthető kókuszgolyók, ujjraolvadós gesztenyeszívek, és vmi csokimázas gömböcök. Emellett sok jó, fasza hideg másfél decis adagokban fehérbor, még jobb de kisebb adagolású veres, szénsavmentes vizek. Tisztességes, régi iskolás, de bőséges, ráadásul több csomópontos asztalkával. (4/5)
Társaság: Ötvenes nők néhol egész jó hajzattal, meg ötvenéves nőnek öltözött unalmas harmincévesek, halottasszony sminkben botorkáló művészpártolók, pocakos férfiak, sürgölődő bennfentesek, egykét gördeszkás. De legalább zsivajognak a nagy fogyasztásban, és nincs hullaszag. (2/5)
Beszéd: A kicsit fáradt és sötétebb hajszínű galériatulajdonos-barbie megszakajtotta a felelőtlen iddogálást, és elkezdett arról a kemény munkáról beszélni, ami egy kiállításban van. És hogy lehet ezt utálni, meg fujjogni, de ez mindegy, mert sok arc néz most rá, és csodálatosak a képek. Aztán egy héliummal dúsított szintén f&f dresscode-os idős fószer mondott valamit, de annyira röhögtem a hangján, hogy egy szót sem értettem. Ki lehetett menni közben kellemesen, nem voltak túl sokan. (3/5)
Hely: A G13 éppen olyan érzést kelt, mint a Király utca, ami tele van szuperdrága puccos lakberendezési boltokkal, ahol soha nincs vevő, az utca meg csendben rohad. Erről a galériáról süt, hogy valami gazdagék hobbija lehet, de legalább jószándékúak, és nem dobatják ki biztonsági őrökkel az inni vágyó közönséget. És sok-sok neves művész barátjuk van, és egyre több lesz. (2/5)
Egyéb: A Café Del Mar 7-es cd-je szólt lent a Vasarely pincében, és a zenét leszámítva nagyon elégedett voltam, mert Vasarely rendkívül tehetséges művész. Ezzel kissé éles kontrasztban állt a fenti feketefehér kiállítás, mert a monokróm dolgok jól néznek ki, és a bakelitlemezcsíkos effekt mindig bejön egy tök fekete képen, de annyira azért nem estem hasra. A szövegek zseniálisak voltak a képek mellett, kettőt fel is írtam: Molnár Vera kompjúterrel csinálja a képeit, és bevallottan nincs mondanivalója - ez ötös. Haász István rétegelt képeit csak súrlófényben lehet nézni, ami sajnos itt nem súrolt, de ha úgy billentettem a fejem, mint a cinke, akkor láttam a világ lelkét. (3/5 - Vasarely miatt)