Kaja, pia: Kaját nem láttunk, de Teleki borok voltak, amit szeretünk. Sajnos inni nem tudtunk, mert most találkoztunk a kiállításturizmus legdurvább formájával. Már a megnyitóbeszéd alatt olyan durva tömeg gyűrődött fel a pult elé, hogy közelharc nélkül lehetetlen lett volna javakhoz jutni, úgyhogy gyorsan távoznunk kellett, és szégyenszemre pénzért vettünk alkoholt. (1/5)

Társaság: Akik a kiállítás és a megnyitó miatt jöttek, azok pozitív rezgésekkel hallgatták a beszédet, de eközben a bejáratnál nagy rakás hangoskodó, síró kisgyerekes tornyosult fel, akiktől a perifériára szorultak egy szót sem hallottak. Persze a bunkóbbja jutott így hamarabb a piához, ami a helyzet eszkalálódásához vezethetett, de a katarzist már nem vártuk meg. (2/5)

Beszéd: Azért megéri a beszédet is hallgatni, ha olyan híres fotósok vagyunk, mint Szilágyi Lenke, és meg tudjuk kérni Konrád Györgyöt, aki csodálatos orgánummal, tök érdekesen és szimpatikusan beszél. Nem megy bele a művtöris bugyrokba, úgy beszél, mint aki megnézi a képeket és elmondja amit gondol, nem egy generátorból húzza ki a faszságokat. Papír nélkül, kontaktusban a közönséggel, pohárral a kézben, ötös. Kár, hogy a végét elnyomták a hangoskodók. (5/5)

Hely: Szépen összerakott, tiszta galéria, de látszik is rajta a pozicionálás. A helyzeti előny egyben átok is, mert az utcáról betévedők a slepp bunkóbb felével kinyírják az élményt. Talán egy nagy ipari szalagfüggöny kellene az előtér és a kiállítás közé. (3/5)

Egyéb: Bár nem értem az archív pigment nyomat, és a krómbromid vagy milyen zselé kifejezéseket, de a képek faszán néznek ki. Sok portré, régiek és újak, a falamra nem tenném ki, de elit magazinokban és nagy képes albumokban csak ilyeneket szabadna használni. A Halász Péteres meg tényleg zseniális. Konrád György megdícsérte a művésznőt, amiért nem adja olcsón őket, hát nem is. (3/5)